2017. október 15., vasárnap

I. felvonás

I.      felvonás

Narrátor: Csendet a teremben!
Ki hangját ereszti, fejét elveszti.
Móka? Dráma ez, félkegyelműek!
Tragédia egyenest, Aldwin Lincoln szomorú esete lesz elmesélve.
Mi lenne, ha most túl tennénk magunkon és mindannyian egy színdarab része lennénk?
Írjuk át ezt a pöcegödröt flancos színházra, rajtunk három gombos öltöny, hátul kivágott estélyi, lábainkon olyan fényesre sikált cipő, hogy benne visszamosolyog kifogástalan fogsorunk. Felettünk omladék helyett kétszáz éves csillár és zsebünkben nem bicska, hanem az előadásra szóló jegy kétrét hajtva. Mi magunk anyánkapánk büszke bólogatásai vagyunk, erőszakellenes, tanult emberek, akire ha ránéznek az aluljáróban rögtön azt gondolják: áhá, belé nem kár a túrós rétes.
Szemfényvesztés ez, tudjuk jól. Soha nem lesz szép fogunk, soha nem kerülünk közelébe csillárnak, soha nem kínálnak meg minket túrós rétessel, csak ha képletesen az.
Ezért hát, próbáljuk ki. Tökéletesen ismerjük ezeket a polírozott polgár pofákat, eleget voltunk szabadlábon.
Legyünk mi ők ma estére. Ígérem, soha többet nem lesztek ilyenek.

függöny

Arti és a csókák

Aldwin Lincoln és a galambok
azaz
Arti és a csókák


Írta és rendezte: LYNTON GARFIELD
Szereplők:
Aldwin Lincoln – Aldwin Lincoln és a galambok
Kis Gerald (ha nincs Aldwinunk) - Arti és a csókák
Lynton Garfield – Lynton, narrátor
Wylie Jefferson – az egyetlen lány, ide majd nem is kell név
Flemming Washington (ha van) (ha nincs, akkor Flemming üresen marad) – Flemming, a flanel flamingó flakon
bárki, aki nem Vincent Addams és ingyen vállalja – Vincent
VÉGE

2016. május 30., hétfő

XII.

XII.
Beszéljünk egy olyan dologról, amelyet egyikünk sem tud megcsinálni ebben a káprázatos jelenben: a szökés.
Szerettem magamról elmondani, hogy bárhonnan el tudnék szökni, mert mindig volt kitől, kiktől. De most az önsajnálat letargiájában úszok és nem bírom felfogni, hogy csak te vagy nekem meg pár böfögés, amiket itt hagytak az előző csövesek a mostani lakomban. Régen minden olyanom megvolt, amitől el lehetett szökni és most, ha te nem az a lepukkant májú létező lennél, aki vagy, akkor mondanám, hogy ne cseszd el barátom. Ne úgy cseszd el, ahogy mi, Aldwinnal. De hogy mondjak valami virítót, a szökést jól megcsináltuk, nézd csak:
Amikor mindazt elmondta nekünk a tanártornádó, amit a legutóbbi levelemben voltam kedves leírni, mindannyian a csempéken játszódtunk, az egész elbaszott dráma elbaszott szereplőgárdája.
Gyorsan belecsavartam a nyelvemet a bőgő Aldwin fülébe és elsuttogtam neki, hogy eljövök érted galambom. Majd egy visszhangos csókot dobtam a dobhártyájába. A pillanatok tömérdekében vártam a jelre, amivel Aldwin megmutatja nekem, hogy ez a sírás csak színészet, semmi komoly. Nem kaptam semmit, csak az igazgató felnyaláboló kezét a csuklóm köré. Az igazgatót mindig is utáltam. Főleg a csöpögő bajuszát, amit akkor nyálazott meg, amikor ráizgult valamire. Öreg faszi lévén csak négy kutya és egy karika nyomat a bal gyűrűsujján maradt neki. Nem volt az véletlen, hogy az irodáját a fiú vécé mellé rakta. És ha nem ismernéd a vénpedofilfasz kifejezést, akkor csak össze kellene dobnom vele téged 5 percre és már mindent értesz. Persze, hogy önként motozott meg, amikor az irodalomtanárom felhozta a lehetséges fegyvertartást a problémás tagoknál szokásos feleslegességet. A farzsebeimet undorítóan élvezte.
4 és fél öngyújtónál több bűnt nem képviseltem.
- Dustin, lehet, hogy ott találhatnánk valami veszélyeset, - húzta végig a mutatóujját a sliccemmel párhuzamos levegőcsíkon a tisztelt igazgató úr - az ilyen alakok igen váratlan helyekre szokták rejteni a fegyvereiket.
Az irodalomtanárom komolyan gondolkodóba esett.
- Nyugodtan. Ha nem lesz ott semmi, akkor feljelentem magukat a faszba.
- Szerintem is hanyagoljuk el ezt most, az alaposság létfontosságú, de a kockázat, hogy nem lenne ott semmi, túl nagy, és ahogy a fiatalúr is mondta, visszafordíthatatlan velejárókkal találnánk szemben magunkat. Egyik eshetőség sem tenne jót az iskola hírnevének, sem az, hogy fegyvert találtunk egy diákunknál, sem az, hogy intim helyeken kutakodtunk ugyancsak egy diákunknál - fejtegette a fejnivalóját az irodalomtanárom, úgy, mintha azt sorolná fel az igazgatónak, hogy mit nem fog megkapni szülinapjára.
- Szopás, öreg cimbora. Majd csak évvégén motozhatja meg a bukott fiúcskákat, akik jobb jegyeket akarnak - a fülemig menetet vágó mosollyal néztem rá.
Gondoltál már arra, hogy ha a könyököddel akarod legyőzni a világot, akkor esetleg az a könyök szilánkokra is bomolhat? Remélem igen. Mert én durván nem.
Egy szem könyökkel törtem a bordákat, csaptam le a gyanútlan orrcsontokra és bántalmaztam a tanáraimat. Igen, ez vagyok én, csak ennyi. Szeretném leírni, hogy az alsómban volt a tanárok keze, de nem igaz, vagy hogy Aldwinnal nem úgy bántak, ahogy azt kell, de ez sem az. Bármit leírnék most a valóság helyett.
Az igazgatót kiterítettem a földre és azzal vertem a vonagló testét, amihez hozzájutottam. Az irodalomtanár homlokát csontig hasítottam a cipőm sarkával. Az igazgató helyettesnek jutott a könyököm, az arca teljesen eldeformálódott, a felső fogsorát roncsoltam meg a legjobban és behorpasztottam az orrnyergét egy kicsikét. És ezekből kiderült, hogy önkontrollhiányos vagyok.
Abba akarom hagyni.
Ezt a levelezést.
Ezt a történetet.
Mikor lesz már itt az a kibaszott VÉGE felirat baszdmeg?
Gyógyszereket akarok, nikotint, McDonaldsot. Lyntont. Aldwint.
Haza akarok menni.

F.

2016. május 21., szombat

XI.

XI.
Szexuális tevékenységek folytatása iskolai időben. Ezt megkaptuk Aldwinnal. Nem hittem volna, hogy az iskola elhasznált vezetői ilyen kreatívak is tudnak lenni, ha az egyikük, ebben az esetben az irodalomtanárom, majdnem magára üríti azt, amit máskor a diákokra szokott. Mi mást csinálhatna két 17-19 körüli hímnemű pubertársarc a férfi mosdóba zárva, ha nem fajtalankodnak, erkölcstelenkednek és más hangzatos párzó szavak? Aldwint, mint elmeháborodottat, megbüntették 18:00-ig tartó különórával, az irodalomtanárommal és a homofóbiás gondolatmeneteivel. Engem pedig felfüggesztettek 2 hónapra. Semmi vész. A kulcsot, amivel bezártam a vécét, letagadta portás testvér, hogy ő adta volna, tolvaj vagyok. Kikezdtem egy fiatalabb heteroszexuális bolond galambfiúval, családom büszkesége vagyok. Miaszarnak nem tagadtunk? Aldwin sírt, én nevettem. Egyikünk sem csinált semmi használhatót. Az ilyenekről mindig eszembe jut egy mondat valakitől, valaki hírestől, vagy valaki ismeretlentől vagy egy reklám szlogen az egész: nem ülhetsz örökké a fürdőkádban. És amikor erre gondolok, ránézek Aldwinra. És mindig úgy néz ki, mintha azt válaszolná az egész természetével, hogy ó dehogynem. Ez a gyerek teljességében egy dehogynem. És ezt most nem magyarázom meg.

F.

2016. május 16., hétfő

X.

X.
- Na, mi legyen?
Igen, Aldwin, mi legyen?
Már nem mondhatott nemet, de nem is mondott volna.
Aldwin csak azért jött velem, mert el akart menni. Ha jól rémlik már megírtam neked, hogy mennyire odavoltunk mind a ketten az ötlettől, hogy eltűnünk. Csak annyi, hogy én még annak is örültem, hogy együtt megyünk. De Aldwinnak csak a galambok. Értettem, főnök. Most játsszuk azt, hogy én vagyok Aldwin Lincoln gondolatai.
Gggggalambok. GAALALALAMBOOOK. Galagalagalambok. Vezérrrrrrrrr. Elkaplak. Teeee. Vezérrrrrrrr galalagalamb.
És megfogta. Elmagyarázom.
A galambok között van egy ilyen főgalamb, akit mindegyik tisztel és követ. Aldwinnak megtetszett, elvette magának és a többi madár pedig megveszett a hiányától. Tollukat tépték, önként a betonnak repültek, mindenkit megcsíptek, karmoltak, főleg azt, aki elrabolta a Vezért. Megőrültek. Aldwin csak előlük akart menekülni a Vezérrel, amikor beleegyezett, hogy eljön velem. Most jut eszembe, hogy trauma lehetett neki, hogy az eddig szeretett galambjai miatt tölti most a gatyáját félelemmel. De még így traumásan sem siettette az indulást. Két héttel a megbeszélésünk után megkerestem magamnak. Olyan úri módszerrel, tudod. A kabátja címkéjébe ásott körmeimmel berángattam a mosdóba. Portás testvér évelején kapott kulcsaival valahogy sikerült magunkra zárni a vécét. Ajtócsukásom közben láttam amint az irodalomtanárom is errefelé csörtetett ziháló sliccel. Felőlem a Niagara is akarhatott volna előtörni abból a húgycsőből, akkor se engedtem be.
- Fiatalok! Kérlek titeket, nyissátok ki az ajtót, mert így sem én nem tudom, sem diáktársaitok nem tudják igénybe venni az illemhelyet.
Ilyen szoros hólyaggal behányta nekünk ezt a szöveget a kulcslyukon. Gyorsan körbe csodáltam a 9 üres fülkét és azt a tényt, hogy ebben az épületben csak ez az egy férfi vécé van.
- Beszéljünk – hajítottam a tekintetemet Aldwinhoz.
- Beszélj – szólalt meg eddig először és leadott a bakancsomnak egy merev cipőfűző bambulást.
- Oké, beszélek én – hirtelen eszméletlen sok nyálat termeltem. - Két héttel ezelőtt megvan mit mondtál? Azt hogy igen. Most két héttel később van és még mindig nem indultunk el.
- Ó jaj. Valószínűleg arra gondoltam, hogy majd te szólsz nekem. Nem baj azért, szerintem. Most minek túl pattogni egy alapból pompázatos helyzetet? – ezt az összes csempének is mondta a vécében. Belecsúsztam a sarokba és a kedvenc kabát címkémet is magammal húztam.
- Tudod, ezek a helyzetek el is csesződhetnek – közben feltoltam a térdeimet és közéjük ejtettem az államat. - És el is fognak kedves Aldwin, ha minden jól megy – egy pedofil fogkrémplakát képével rávigyorogtam. Rám röhögött, én meg rá, aztán mind a ketten a csempékre, aztán meg ránk röhögött a kinyitott ajtó és a kilincsizzasztó irodalomtanárom, mögötte az igazgatósággal és egy áruló takarítónénivel.

F.

IX.

IX.
Drága kicsi Sziszi miatt hanyagolt halott Franklin lett. Hanyagolt halott Franklin miatt büdös csóró Flemming lett.
És büdös csóró Flemming miatt egyáltalán nem lett szabad szárnyas Aldwin. Helyette elcseszettmájú történetolvasó TE lettél. Öregem, neked a legjobb, értékeld ezt. Esetleg ünnepelhetnél is. Egy doboz samponnal. És a boldogságodban előfordulhatna, hogy ezt a szent flakont lerakod ennek a háznak a bal sarkába, a fiókos szekrény mellé. Igazán eszelős lenne. És nézd, még sztorizgatást is kapsz. Csak egy köpetnyi sampont, legyél szíves. De akkor folytatnám.
A legőrjítőbb kérdés a történetben az a miaszarnak. Miaszarnak akartam elmenni a világítótoronyhoz, miaszarnak nem mentem egyedül, miaszarnak vannak a dolgok, miaszarnak kerültem erre a lepratelepre, ahol épp mindketten tengetve pislogunk. Egyikre sem fogok válaszolni. Heheheh. Nincs mivel. De az utolsó miaszarra rá fogsz jönni. Szóval, igen. Ott tartottunk, hogy nagyapám ingyen elhamvasztotta magát. Odahívott minket a börtön igazgatója, mert nem tudták, hogy mit csináljanak Franklin maradványaival. Apám, aki Franklin fia volt, megkért bennünket, hogy hadd intézze el ezt ő. Rendben. Hajrá. Búcsúztasd el az apádat. Tedd urnába, szórd a szélbe, borítsd a tengerbe. Vagy tényleg, húzd le a slozin. Amihez pedofilok, adócsalók, gyilkosok, rablók, torrentezők, maffiák tapasztották a farcsontukat. Tényleg. Normál 72-es pulzussal leöntötte nagypapát a csatornába a börtön vécéjével. Tökéletes bemutatása a világnak, hogy ami a külembernek szégyen, az neki is, hogy az apja ugyanannyit jelentett számára, mint az olajcég vezetőjének, és hogy már semmi sem számít, ha valaki vonzónak talál egy világítótornyot. Mert akkor már minden romlott és felesleges. Abban az időben döntöttem el, hogy apám egy ánuszdugasz és hogy elmegyek Sziszihez.

F.

2016. május 14., szombat

VIII.

VIII.
Kurvára nincs itt zene. A csend rekord szinten szaggatja a heréimet. Egy kis Elvis Presley, utána Rory Gallagher, Freddie Mercury, Tom Waits, Ozzy Osbourne, Syd Barrett, Mick Jagger, David Gilmour. MOST HOL VAGYTOK. Egész életemben ezeknek a látványán és hangszálain lélegeztem. De most, csöveslétemben, mindegyik falburkolatnak kezel. Tipikus zenészek. Kedves barátom, miért nem szóltál, hogy ilyen ez? Akkor most jól megtaposnálak, mert tényleg kurvára ilyen ez.

F.

VII.

VII.
És akkor elindultam.
Én, a világítótorony, a Vezér. És a Nemzeti Bank összes széfjének tartalma.
Pénzt nyomasztóan nem vittem srácok. De legalább már úton vagyunk.

Aldwin

2016. április 22., péntek

VI.

VI.
Most már kezdeni kellene, mert már el akarom olvasni az utazásomat, de hullasztó ez az írás téma. Csak még egy dolgot gyorsan mondok, utána olyan leírásokat kaparok nektek ezekre a lapokra, hogy olyat nem látni sehol. Szóval a pisigyűjteményemről lenne szó. Tudjátok, a 2013-as áprilisiról. A megfigyelésem után mentem volna megloccsantani vele a bűnbánatos Floyd szomszéd kutyusának itatóstálját, csakúgy a galambok képviselőjeként, aztán inkább az tűnt jobbnak, ha megiszom, mert hallottam, hogy rengeteg nő úgy fogyott le, hogy a pisijét itta napokig és mielőtt szóltam volna anyának erről, magamon akartam kipróbálni, aztán úgy becsapódott a fejembe a zsenialitás. Dobozba pakolom és elásom azt a sokat utált kutya háza mögött. Ezt csakis a leszármazottjaim érdekében tettem, mert majd pár év múlva az a 1,6 liter házilag készített vizelet lesz a világ legrégebbi pisája. Hogy most jelen pillanatban kié, azt nem nagyon tudom, de csak szólok, hogy az enyém máris 3 éves.


Aldwin

V.

V.
Hol is tartottunk?

F.

2016. április 20., szerda

IV.

IV.
- Na, mi legyen? - kérdeztem. A zsebében izzasztotta az egyik kezét, zavartan pörgette az ujjaival az alsó ajkát.
- Ha neked nem...- beleharaptam a tenyerembe - Ha neked nem, akkor.... ha neked nem, ha neked - nem bírtam befejezni ezt a lihegésrohamot. - Jól van pajtás! - mosolyodtam el hirtelen és kivarázsoltam a farzsebemből egy csikket és elkezdtem csiszolni a végét a fogammal. A bal kezemmel rácsaptam a farmerdzsekijére és a cigarettámba röhögtem.
- Ide figyelj, neked már nem lehet nem a válaszod, mert ugye már megkérdeztelek - nevetgéltem, a hangszínem minden szónál változott. És akkor elkezdett bólogatni.
- Igen igen igen igen igen nagyon igen persze hogyne benne vagyok odavagyok visszavagyok akarom szeretném - szerintem az összes helyeslő választ felsorolta még, de nem figyeltem. Valószínűleg a nagy endorfin zuhatag miatt, amire évek óta várok már és most ez a kölyök, a szocializáció gyöngyszeme megadta.
Nem kértem meg a kezét sehol senkinek, nyugalom. Csak itt kezdődtünk mi, Aldwin Lincolnnal. Kedves írástudó csöves barátom, aki ha tovább állok jelenlegi lakomtól, megtalálja ez irományt, és nem csak seggtörlésre használja majd, most leírom neked, hogy miért és hogyan. A miértre szimplán azt válaszolnám, hogy anyádat és a hogyanra is. Értem én, hogy új vagyok nálatok, de ez a délutáni nyomulgatás a haverokkal a csak-kéthete-nemmosdottra, nekem nem nyerte el a tetszésemet, TUDOM HOGY OTT VOLTÁL! Nem számít, vagyis de, de most a mentenivaló mentalitásom jobban. Hadd meséljek neked Aldwin Lincolnról.
Aldwinról sok mindent lehetett hallani, hogy éjszakánként galambbá változva repül keresztül a horizonton, hogy elátkozott, hogy az előző életének emlékei befolyásolják a tudatát, hogy kiskorában LSD jutott a szervezetébe, és az még mindig nem ürült ki belőle és hatással van rá, hogy sátánista és a madarakat bolondítja a város ellen, de a legtöbbjük arról szólt, hogy őrült. Ezek alapján te is meg akarnád ismerni. A valóság talán még soha nem csapta pofán ennyire ezeket a híreszteléseket. 2011-ben ismerkedtünk meg, Aldwin nem szólt emberekhez, csakis galambokhoz és tárgyakhoz, kerítésekhez, kéményekhez, jelzőlámpákhoz, a körmeihez, pelenkát hordott, szüntelenül bámulta az eget és rengeteget hiányzott. Komolyan mondom, kiábrándított magából egy időre. Az első találkozásunk, mint az összes valamirevaló történetben, az iskolában esett meg. Nem is kell mondanom, hogy Aldwin úgy cserélgette az iskolákat, mint a pelenkáit. A két évvel alattam járó osztályba került. Én tudtam ki ő, a galamb srác, most már a kis kirándulásunk óta nagyobb a hírneve biztosan, de ő viszont nem ismerte a nagy Flemming Washingtont, a macsómotort. Á, kinek pattogok most? A szüleim hívtak macsómotornak az ovis időmben. A lényeg viszont az, hogy a legelső pillanatunk egy pocsolya volt. Úgy bizony. Aldwin az egész vízfoltot körbe szórta madártáppal és belefeküdt a közepébe. Képzelem, hogy ezt a jelenséget a nagy pszichológusok tudományos magyarázattal próbálnák szétbombázni. Hát nem fogják, mert erre nincs most semmi, egyszerűen gyönyörű volt az egész látvány, ahogy egy gyerek a sárban heverve, galambokkal körülötte csak hagyja, hogy az esőcseppek belezuhanjanak a szemébe. Akkor döntöttem el, hogy őt viszem el a világítótornyomhoz (később elmagyarázom ezt is) és hogy innentől nem érdekel róla semmi, hogy nem szobatiszta, hogy a bácsikája egy állólámpa vagy, hogy magába fecskendezte néhány galamb vérét (ez amúgy meg is történt). Aznap vigyor lepte be az arcomat, úgy éreztem, hogy megtaláltam a társamat, és tudod, azt hittem, hogy Aldwin is ezeket gondolja rólam. Bele se mentem abba, hogy még nem is beszéltünk vagy, hogy igazából csak én láttam őt a vízben fekve és Aldwin észre sem vett semmit belőlem, nem, nem, ezeken a logikai részeken átsuhant az agyam és máris az utat tervezte Sziszi, a világítótorony felé.
Szerintem eljött az idő, hogy Szisziről legyen szó.
Az 1800-as évek végén építették meg Sziszi királynő emlékére. Egy tengerrel körülvett, mocskos szirtre rakták, ami feltűnően elütött a világítótorony káprázatos fényétől. Tömérdek újságban is megjelent, hogy ez a világosság nem is lehetett emberi készítmény, több fizikust is küldtek, hogy vizsgálják meg ezt a különös világítótornyot. Persze senki nem jött rá a szépségének titkára, olyanokkal próbálkoztak, hogy ez csak azért lehetséges, mert túl erős a körtéje és csak vakítja a szemet, semmi csodás nincs ebben. Sőt! Veszélyes, mert rákkeltő is lehet. Szóval Sziszi nagyjából a születésétől fogva ellenszenvet keltett mindenkiben. Végtelen sok őrzője is volt neki, de valahogy az összes világítótoronyőr hamar elmenekült a kis szigetről vagy csak simán felmondott. A szüleim akkor lehettek egyetemisták, amikor ez az állás hosszabb időre megüresedett. Ezekben az években halt meg a nagyanyám is. Nagypapa egyedül maradt, gyerekei rockzenészekként járták a soha nem járt utakat (halálra tanulták magukat a nagyon elit egyetemeken), feleségét most temette, szeretője nem volt. Unta magát. A lapokban olvasott Szisziről. Érdekesnek találta, összeborzolta a tulajdon haját és a szomszédjainak ezt ordította: MEGYEK, MEGHÓDÍTOK EGY VILÁGÍTÓTORNYOT! Annyira izgatott volt, hogy csak egy üres bőröndöt kapott fel és máris rohant, hogy le ne késse a jövőjét. Pontosan hol és kivel beszélte meg, hogy mostantól ő lesz az őr, sejtésem sincs, de lehet, hogy éppen veled.
Franklin (ezentúl így hívom, mert ez jobban illik rá, mint a nagyapa) munkaköre abból állt, hogy minden második estén menjen ki a világítótoronyhoz és gyakorlatilag vigyázzon rá. Legalábbis eleinte ez volt. De beütött valami, amit úgysem hiszel el, csak ha tényleg te voltál az a lazacember, aki a munkát adta neki. Beleszeretett Sziszi fényébe. És nekem ne merjed azt gondolni, hogy csak ember és ember között létezik szerelem! Ismertem Franklint, és ez nagyon mély volt. Nagymamát is szerette, de amikor a világítótorony mellett felhoztam őt, csak azt mondta, hogy az más volt és ez más most. Lépjünk ezen túl. 
Teljes munkakört akart, beköltözött a szigetre, az önszántából ott töltött estékért nem kapott fizetést. Közben megszülettem én is, csak karácsonykor láttam és akkor is mi mentünk hozzá. Mit ne mondjak, akkor nagyon nem szerettem. Egy egész családot hanyagolt el a tetű világítótornya miatt, a nevemet el is felejtette minden újabb alkalomkor és utána meg Franklinnek szólított. Nem értettem semmit ebből az egész szerelmesdiből, vártam, hogy vége legyen ennek az őrületnek és végre olyan nagyapám legyen, akiről apa mindig is mesélt. Nem nehéz kitalálni, hogy semmi sem lett ezekből a gondolatokból. Utáltam Sziszi egész lényét, és akkor megtörtént. Nyári vihar volt, Franklin abban az évben lett 74 éves, Sziszi 111. Azon az éjszakán hatalmas szükség volt a toronyra, de elromlott. És pont akkor hajókázott arra a félvilág. Nem viccelek, az egyik legnagyobb olajszállítás is akkor történt plusz még egy több ezer fős csónak is arra járt. Franklin felmászott a villámok közé, a világítótorony csúcsára és mindent beledobva próbálkozott. Akkora sötétség kacagta arcon szegény embert, hogy pánikolni kezdett. Közben a személyszállító hajó elsüllyedt, részleteket nem tudok, de senki sem, mert ott helyben mindenki meghalt. A torony őre nem adta fel, ujjait lecsupaszítva erőlködött, igazítgatott, ellenőrizgetett és a legrosszabbat tudta meg: minden rendben. Csakhogy a világítótorony attól még nem világított. Az olajos hajó akkor érte el a szirtet, de túlságosan is elérte, mert konkréten neki ütközött, de ennél az egész legénység életben maradt, a tenger élővilága nem mondhatja ezt, azért, mert már kipusztult az iszonyat nagy olaj mennyiségtől. Franlint vonták felelősségre mindezért. Miután elbeszélgettek a rendőrök vele, mindegyik követelte, hogy küldjék az elmegyógyintézetbe, ilyen állapotban nem kerülhet börtönbe, de a nagy olajvállalat csúnya gonosz bácsijai nem engedték meg. Szóval igen, a nagyapám a sitten gettózott, és a tied, baromarc? Mit csinált, hm? Lekvárt kent a mézre, amíg a nagyfaterom a sötét bizniszeit intézte? Jó, az enyém is csak 4 évig bírta. Miért? Kérdezi az egyetlen józanul maradt agysejted. Mert hírt kapott Szisziről. A világítótorony újra világít. Csak most kedve szerint. A világítótorony újra megnyitja a mennyországot. Csak most Franklin jelenléte nélkül. Úgy van ez a csoda a Földön, hogy ő nem láthatja. Az emlékeiben nevetséges másolata maradt csak meg a fényről. Pedig 22 éven keresztül figyelte. Ez a maximális elviselhetetlenség, amit élőlény érezhet tépte szét Franklint. Csak egy csepp benzin kellett és egy szál gyufa. Franklin Washington 2009-ben felgyújtotta magát az állami börtönben, csakhogy utoljára lásson valami hasonlatosat ahhoz, ami évekig az övé volt.
F.